A hamisítás elleni védelem legrégebbi és legkevesebb sikerrel utánzott eljárása: az intaglio technika, avagy a metszetmélynyomtatás

A metszetmélynyomtatás és a vízjelek kapcsolata

Ha alaposabban szemügyre vesszük ezt a két, hamisítás elleni védelmi technikát, sok közös pontot találunk. Egyik sem mai keletű, modern eljárás, abban azonban egyeznek, hogy a mai napig megállják a helyüket a legmagasabb szinten védett nyomtatványok, úgy mint bankjegyek, útlevelek hamisítás elleni védelmi rendszereiben, sőt, sok esetben a védelem alappillérei.

Másik hasonlóság a metszetmélynyomtatás és a vízjel mint biztonsági elem között, hogy a hamisítóknak minden esetben „beletörik a bicskájuk” az utánzásba, különféle kombinált technikákkal imitálnak „valami olyasmit”, mely többé-kevésbé alkalmas megtévesztésre. Szinte minden más védelmi elem utánzására a fentieknél kifinomultabb módszereket ismerünk, illetve ha a mai nap még nem is áll rendelkezésre megfelelő módszer, a technikai információk egyre inkább naprakész és szélesedő körű terjedésével előbb vagy utóbb, illetéktelen kezébe is fog kerülni hamisítók számára megfelelő – tehát megtévesztésre alkalmas – imitációkat eredményező technika.

Ezeken felül mind a vízjelekre, mind a metszetnyomatokra jellemző, hogy egyedi előállítású formájában a mai napig fennmaradt mint alkotóművészet. Könnyen hozzáférhető információk alapján kézi merítésű vízjeles papírt, kézi vésésű vagy maratású, kéziprés nyomtatású rézmetszetet, rézkarcot bárki – akinek készsége, ügyessége engedi – készíthet. Ez a tevékenység azonban semmi esetre sem tekinthető hamisításnak, a legtöbb, így készült egyedi alkotás – ha megfelelő igényességgel kidolgozott – értékesebb, mint amilyen névértéket egy darab bankjegyszelvény képviselni tud. Napjainkban is gazdag, élő és viruló szubkultúrája van az egyedi vízjellel ellátott, kézi merítésű papírok, szintúgy a rézmetszetek, rézkarcok készítésének, és mindezek gyűjtésének. Ezekkel szöges ellentétben, mind az ipari szintű formakészítési technikák, mind a tömeggyártási módszerek valószínűleg a biztonsági papír-, és nyomdaipar legjobban őrzött titkai, a valaha is a világban lefoglalt hamisítványok legalább is erről tanúskodnak.

Nem elhanyagolható hasonlóság továbbá az emberi arc árnyalatgazdag művészi ábrázolása, melyre mindkét technika rendkívül kifinomult módon ad lehetőséget. Azon kívül, hogy az arc ábrázolásának hagyománya a fémpénzektől ered, (az adott uralkodó portréjával szavatolta a pénz értékét) egy nagyon egyszerűen kommunikálható valódiság-vizsgálat: tudástól függetlenül, mindenkinek feltűnik egy emberi arcon, ha valami torz, leegyszerűsített. Ha úgy nézzük, egy, a legszélesebb felhasználói körben könnyen, intuitívan ellenőrizhető védelmi elem. E logika mentén értelmezhetjük mélyebb értelemben is az angol „face value” kifejezést. Nem véletlenül tartotta meg a legtöbb mai bankjegy ezt a két legértékesebb grafikai védelmet, az intaglio és a vízjel portrét. Egy sokszor túlkompenzáló, semlegessé tevő kulturális környezetben is, ahol az arc ábrázolása – érthetetlen okokból – egyenlővé vált valamiféle vélt állásfoglalással, így sok bankjegyről (90-es évek holland Gulden-je, Euro, új dán Korona) száműzték.

A metszetmélynyomtatás rövid történeti áttekintése

A rézmetszés, mint a legrégebbi metszetmélynyomtató formakészítési technika, ötvösök műhelyeiből ered, páncélokat, fegyvereket, serlegeket, és egyéb fémlemezeket díszítettek kézi véséssel. Ennek az egyik, egyébként nagyon tetszetős „Niello” elnevezésű technikája volt az, ahol a véseteket az alaplemeznél lágyabb, eltérő színű fémmel töltötték ki, majd csiszolták vissza az alaplemez síkjába.

Az első rézmetszetek valószínűleg úgy készülhettek, hogy az ötvös az elkészült mintázat ellenőrzésére (mivel a kivésett részeken is csillog a fém), festékkel töltötte ki a vonalakat, majd a mintázat dokumentálására pergamen-, később papírlenyomatot készített. Teophylius Presbyter, a Rajna vidékén élő bencés rendi szerzetes írta le először ezt a technikát, már a 12. század elején, tehát még korábban, mint az 1271-es fabrianoi papírmerítési „baleset” által a vízjel feltalálása. Tudatosan ábrázoló célú művészetként a rézmetszés az 1450-es években terjedt el, ekkortájt jegyzik a két első, egymástól függetlenül dolgozó, a technikát művészi szintre emelő alkotót; a padovai Andrea Mantegnát (kinek festménye készült I. Mátyásról és Janus Pannoniusról is), valamint a német Martin Schongauert, kinek tanítója a rézmetszés atyjaként emlegetett, ismeretlen teljes nevű „E.S. Mester” kézjeggyel fennmaradt művész volt.

Schongauer dolgozta ki a grafikában ma is használatos, különböző árnyalatokat megjelenítő keresztraszerezés technikáját, mellyel korábban nem ismert árnyalati gazdagságot lehetett sokszorosított kivitelben megjeleníteni. Ezt a technikát a 15.-16. század fordulójára Albrecht Dürer fejlesztette tökélyre, kinek apja a Gyula melletti Ajtósról származott (az „ajtós” szó német fordítása „Türer”, ez torzult a Dürer családi névvé). Amellett, hogy a mai napig az egyik legnagyobb életművet hátrahagyó, az utókor számára iskolateremtő rézmetsző volt, festészete is nagy hatással volt kortársaira, geometriai mérésekről szóló, valamint az emberi test arányait elemző, német nyelven írott elméleti művei szintén korszakalkotóak voltak. Gutenberghez hasonlóan támogatta a reformációt, és szerepe volt a közkultúra európai térhódításában.

A metszetmélynyomtatás formakészítési és nyomtatási technikái

A nyomtatási eljárások között a nyomathordozó előnedvesítésétől függően megkülönböztetünk „nedves”, és „száraz” technológiát, formakészítési eljárásoknál az alaplemez anyagát kémiai maratásos eljárással eltávolító technikákat is nevezhetjük „nedves”, míg a mechanikai úton kimetsző eljárásokat „száraz” módszernek. (kép 1.,2.)

                                                  1kepBL                         2kepBL

Hagyományos formakészítési technikák

A metszet eredetikészítés alapanyaga alapvetően a vörösréz, emiatt hívják az eljárást mind a mai napig „réznyomás”-nak is. 1820 körül terjed el az acél, mint alapanyag, bár megmunkálása nagyobb fizikai erőt igényel, megedzve a közvetlen nyomásbírása jóval nagyobb, mint a rézlemeznek. Érdekes módon, az újvilágban hódított inkább teret az acélmetszés, az amerikai és a kanadai dollár hagyományos technikával előállított változatainak alapja acélmetszet volt.

Az ötvösmesterségből a 15. század során specializálódott rézmetszők már ekkortájt felfedezték, hogy a vésőjük, kezük munkáját részben elvégezhetik, kiegészíthetik különféle maró anyagok, elsősorban savak, majd később vas-klorid. Így alakult ki a rézkarc technikája, ahol a lemezt egy saválló bevonattal látták el, majd annak karcolásos eltávolítását kémiai maratás követte, így alakultak ki a mélynyomó-elemek.

A bankjegyek tervezésénél a mai napig használnak „száraz”, alapvetően kézi metszésű technikát, elsősorban a portré, a tájkép és nem ismétlődő, grafikus díszítő elemek, mint pl. növényi ornamensek kialakításához. A „nedves”, maratásos technikát inkább ismétlődő mintázatok, értékjelzések, látensképek, mikroírások kialakításánál alkalmazzák, a különböző mélységeket a maratási idő változtatásával, illetve bizonyos részek saválló bevonattal való kifedésével érik el. A száraz és a nedves technika párhuzamos alkalmazása a korábban elkészült részek fedésével válik lehetővé, érthető módon ennek korlátai vannak, bizonyos fizikai távolság szükséges a különböző fázisokban fedett képi elemek elkülönítéséhez. Mind a két, hagyományos elveken nyugvó technológia alkalmazása csökken a metszet eredetikészítésben, folyamatosan váltja fel ezeket a digitális technológia.

Az egyképes eredetiről a többképes nyomólemezt különböző préseléses, illetve galvanikus másolási technikákkal alakítják ki, itt is elkülönül az európai, az amerikai és a japán módszer. A korábban említett amerikai acélmetszetről a többképes formák előállításának egy hasonlóan egyedi eljárását eredményezte a tengeren túlon: a kézzel vésett, egyképes lágy acéllemezt megedzették, majd a felületén egy kisméretű (kb. 50 mm ) lágy acélhengert gördítve-préselve a metszetről egyenes állású magas másolatot készítettek. Az így kialakult, „muletta” elnevezésű acélhengert megedzették, majd egy újabb lágy acéllemez felületébe préseltek vele. Ekképpen a muletta alkalmas volt mind az egyképes különböző nyomóelemeinek (portré, értékjelzés, ornamens lécek) összeállítására, mind az ívbeosztás szerinti léptetéssel préselve a teljes, többképes lemez kialakítására. Az összeállítás után a kialakult lágy acéllemez szintén edző hőkezelést kapott, felületének krómozása után készen állt a nyomtatásra. A krómozáson kívül a galván üzemek nagy áramfelvételét és veszélyes vegyi anyagok alkalmazását ez a módszer nem igényelte ugyan, de az acél folyáshatárán túl dolgozó préserejű és nagyon pontos, egyedi mechanikai eszközökre, az edzés berendezéseire és mindehhez való szaktudására szükség volt.

A kombinált préseléses és galvanikus többképes eredetikészítési eljárások mindegyike közös abban, hogy alapvetően háromféle fém-alapanyagot használ: retusáláshoz, apróbb formamódosításokhoz könnyen alakítható rezet; nagy mechanikai igénybevételhez, mint példányszámnyomó-lemezek, és azok alapját képező matricák alapanyagához ellenálló nikkelt, a papírral, festékkel követlen érintkező nyomófelület bevonására meg kopásálló krómot.

Digitális metszetmélynyomóformakészítési eljárások

Akár az amerikai préseléses, akár a galván módszereket tekintjük, a metszetnyomóformák előállításának mindig meg voltak a maga sajátos nehézségei: a bankjegytervezők kézi részmetszést is gyakorló generációja egyre szűkül, veszik át a helyüket az „életében vésőt nem fogott”, számítógépen dolgozó grafikai tervezők. Továbbmenve a formakészítés technológiai sorában láthatjuk, hogy veszélyes vegyi anyagokkal, nagy tapasztalatot, munkafegyelmet és elkötelezettséget igénylő, magas szintű szakmai munkával, nagy áramfelvételű, ezen kívül egyedi, precíziós berendezések tömkelegével állunk szemben.

Ahogy a kereskedelmi nyomdák formakészítésében a CTP leegyszerűsítette, rövidre zárta a technológiai sort, úgy valami hasonló technikán törték a fejüket az intaglio technikára szakosodott gépgyárak és technológia-szállítók már a 90-es évek végén. A leginkább kézenfekvő megoldás egy CNC-vezérelt, forgó megmunkálófejes berendezés, ilyen elven működő módszert dolgozott ki a müncheni Giesecke & Devrient a világ biztonsági nyomtatásának egyik meghatározó szereplője. A rendszert Fitaglio néven a mai napig használják, illetve más biztonsági nyomdáknak formakészítést vállalnak. A technikának persze megvannak a korlátai: a marófej mérete, kopása, sérülékenysége illetve a marás sebességének korlátai miatt inkább sekély formák kidolgozására alkalmas.

Az igazi áttörést a lézeres technika jelentette a 2000-es évek közepe felé: a komplett bankjegygyártási technológiát (a grafikai tervezéstől, formakészítésen, nyomtatáson át egészen a szennyvíz-kezelésig) szállító svájci KBA-Giori (ma KBA-NotaSys) ekkor jelentette meg a CTiP (Computer To Intaglio Plate) rendszerét, ahol egy lézernyaláb egy speciális polimer lemezbe dolgozik. Lényegesen nagyobb sebességet és tervezési szabadságot enged meg, mint a Giesecke technikája. Legnagyobb korlátja viszont, hogy nyomásra kész lemezek készítéséhez továbbra is szükséges a galvanoplasztika.

Nem sokkal később jelent meg a biztonsági grafikai tervező szoftverek piacvezetője, a magyar Jura a DLE (Direct Laser Engraving) berendezésével, melynél lényeges különbség a CTiP-hez képest, hogy közvetlen fémlemezbe dolgozik a lézer, eképpen az elkészült lemez, útólagosan felvitt krómozott felülettel mindjárt alkalmas nyomtatásra, több „nyűgös” technikát átlépve ezáltal. További előnye, hogy hagyományos formakészítési technikával nem előállítható nyomóelemek tervezése is lehetséges: mély és sekély részek egymás közvetlen közelségében, vonalakon belül lépcsők, vállak, aszimmetrikus profilok, speciális, véletlenszerű elrendezéssel felépülő rácsok, és így tovább. A rendszer jól illeszkedik a cég tervező szoftvereihez, azon belül is a metszetek tervezéséhez használt Corvina Engraver-hez.

A Jura a biztonsági nyomdáknak teljes formakészítő rendszert is szállít, ennek része egy nagy felbontású, 3D szkenner, mellyel lehetővé válik régi, kézi metszésű vagy maratású intaglio lemezek digitalizálása, beépítése új grafikai környezetbe. A 3D szkennelés további szerepe a lézergravírozás ismétlőképességének vizsgálata, illetve abban az esetben, ha a lézergravírozott lemez egy kézi metszet másolata, a kétféle technikával készült eredeti mélységeinek és profiljainak összehasonlítása.

Ahogy a kereskedelmi nyomdaiparban is erősödnek a környezet-, és munkaegészségvédelmi szempontok, a zártabb biztonsági nyomtatásban is egyre nagyobb a szerepük. A krómbevonatok galvanikus felhordásának eleme a króm VI-os változata, amely kiemelten veszélyes anyag. Az Európai Uniós környezetvédelmi direktívák a használatot egyre jobban korlátozzák, helyettesítő technikára van szükség. Más iparágakban, elsősorban a szerszámiparban egyre terjed a PVD – Physical Vapour Deposition, azaz a fémgőzöléses bevonatozás technikája.

A Jura DLE lemezekkel is kísérletek folynak újfajta kopásálló bevonatokkal, ilyen módon, a jövőben létrejöhet a teljesen „galvánmentes”, így minden elődjénél jóval környezetkímélőbb és kevésbé balesetveszélyes metszetnyomólemez előállítási technológia.

Nyomtatási technikák

Nedves és száraz metszetmélynyomtatás
Az intaglio technikának, nyomtatási szempontból alapvető jellemzői: a nagyon sűrű nyomdafesték, a minden más nyomtatási eljáráshoz képest többszörös nyomóerő (Ganz HAEF-sorozat: 90 tonna a nyomtatási sávban), és az utóbbi miatt a jelentős papírdeformáció.

A nyomógépek automatizálása során a legnagyobb kihívást a törlés jelentette: a festék sűrűsége miatt a rákelmélynyomásnál (rotogravure) használatos penge szóba sem jöhetett.

Különféle, nagy mechanikai hatásokat kifejtő eszközökkel törölték le a nemnyomó-elemeket, de a végső, finom törlést úgy kellett elvégezni, hogy a festék a legsekélyebb nyomóelemekben is benne maradjon, ezt egészen az 1930-as évekig kézzel, finom papírral végezték.

A Pénzjegynyomda első vezérigazgatója, dr. techn. Heinrich Frigyes terveiből származik az egyik első, automatikus törlésű metszetmélynyomógép a HRM-sorozat, melynek még az első példányai is nagy érdeklődést váltottak ki Nyugat-Európában, Kanadában, Dél-Afrikában. A 40-es években tökéletesített HAEF modell amellett hogy exportsiker volt, egészen 1997-ig ellátta a Magyar Nemzeti Bank eleinte pengő-, majd forintnyomtatási igényeit. A gép előnedvesített papírra dolgozott, háromszoros törlési rendszerrel: egy mosószeres, egy tiszta vizes és egy száraz, folyamatos csévélésű, alternáló mozgást végző molinóval. A textília kimosás után újra felhasználható volt, a metszetnyomófestékből is magyar gyártásút használt. A nedves technika 200 µm nél nagyobb vonalmélységeket is megengedett, a transzparens festékek miatt igen tónusgazdag metszetnyomatokat lehetett létrehozni. A kis gépsebesség, a kézi berakás, a nedves nyomathordozó miatt a rendkívül munkaigényes anyag-előkészítés és a jelentős papírtorzulás miatt a technológia a 20. század végén már nem volt versenyképes. Átvette a helyét a száraz technika. (kép 3.)

                                                                                     3kepBL

A milánói biztonsági nyomdász családból származó Gualtiero Giori már a második világháború előtt erősen érdeklődött metszetnyomógépek iránt, sokat tanulmányozta Heinrich Frigyes gépeit is. Mussolini rendszere elől Dél-Amerikába menekült, az első metszetnyomógép prototípusokat ott építette. 1947-ben Argentínában üzembe állt a világ első száraz metszetnyomógépeként számon tartott, 6 színes Piloto.

Az intaglio lemezek festékezését 6 db, sablonnak nevezett, rugalmas magasnyomó-formához hasonlatos henger látta el, a törlést pedig keménygumi bevonatú, lemezzel összeforgó, alternáló henger. Ez a működés a mai napig is a száraz metszetnyomás alapelve. A „Piloto” sikere nyomán 1952-ben létrejött a lausanne-i „Organization Giori”, mely gépgyártás mellett kezdettől fogva metszetnyomó technológia kidolgozását, tanácsadást is vállalt.

A 80-as években a Giori alkalmazta először cári orosz időkből származó gépkonstrukciót, a közvetett festékezésű „Orlof” rendszert, ahol a sablonok egy gumikendős gyűjtőhengert festékeznek fel, majd ez adja át a festéket a lemeznek. Ez a módszer bonyolultabb színbontást enged meg, persze a használható maximális vonalmélység rovására, mivel a festék kétszer hasad.

A gépek gyártásában eleinte alvállalkozó volt a híres würzburgi Koenig und Bauer AG. Gualtiero Giori társtulajdonosként hívta az egyik legnagyobb múltú biztonsági nyomdát, a brit De La Rue-t. Bankjegynyomtató, -formakészítő, -feldolgozó gépek egyre szélesedő kínálatát forgalmazták De La Rue -Giori néven. Az egységesedő technológia komplexitása és stabilitása miatt egyre több bankjegynyomda tért, és tér ma is át a svájci cég rendszerére. 2001-ben a céget 100%-ban megvette a német KBA gépgyár, innentől KBA-Giori néven találkozunk bankjegygyártó gépekkel, egészen 2011-ig, mivel 10 évig tartott a Giori család örököseinek névhasználati engedélye.

Az új név, KBA NotaSys, az olasz „nota”, mint bankjegy és az angol „system” összeállításából adódik, utalva egyben az olasz tradíciókra és a modern szemléletre. Bankjegygyártók piacán egyeduralkodó az egész világon. Javarészt Ázsiában megtalálhatók még a KBA gépein kívül a japán Komori bankjegygyártó ofszet-, és metszetnyomógépei. A japánok azonban megmaradtak csak nyomdagépgyárnak, a technológia többi részével nem foglalkoznak. A legutóbbi időkben európai bankjegygyártóknál is megvetették a lábuk. A fentieken kívül elvétve még találkozunk tekercs metszetnyomó Goebel gépekkel. (kép: 4.)

                                                                                     4kepBL

Bankjegytervezés, és –nyomtatás Magyarországon

Iskolai tanulmányaiból mindenkinek ismerős lehet, hogy a 19. században magyar forgalomban levő osztrák papírpénzeket az 1848-as forradalom kapcsán váltotta az első, teljesen magyar kiadású papírpénz a „Kossuth-bankó”, melyet a pesti Landerer nyomda készített.

Az 1867-es kiegyezést követően az Osztrák-Magyar Bank megalapította a Korona pénzrendszert, a bankjegyeket Bécsben nyomtatták. Az első világháború utáni sajnálatos események, a Monarchia felbomlása magukkal hozták a Korona elértéktelenedését. 1925-26-ban a Nemzeti Bank létrehozta az ország pénzügyeinek stabilizálására Pengő pénzrendszert, felépítette a Pénzjegynyomdát, és megpályáztatta az új bankjegyek grafikai megjelenítését. A korábbi, még osztrák-magyar pénzeket tervező Helbing Ferenc tanítványa, a felvidékről származó fiatal Horváth Endre tehetségének, és nagyon egyedi, a klasszikus bankjegyeket az –elsősorban palóc– népművészeti motívumok esztétikus ötvözésével letrehozó képi világának köszönhetően 1936 és 43 között öt címletet tervezett a régi Pengő sorból.

A második világháború után a hiperinfláció miatt számtalan, csillagászati névértékű, ellenben csak ofszetnyomott bankjegyet tervezett, melyeknél sokszor az elkészülés grafikai igényességéhez méltatlan volt a bankjegy valós vásárlóértéke. A tarthatatlan gazdasági állapot miatt szükség volt egy újbóli pénzügyi megújításra, ez volt az 1946-os Forint kibocsátása. Ekkor készültek el Horváth Endre minden magyar által jól ismert bankjegyei: a 10-es Petőfivel, a 100-as Kossuth-tal, a Rákóczi 50-es és a Dózsa 20-as. Ezeken kívül számtalan bélyeget, plakátot, ex-librist tervezett, rézmetszői igényessége és egyedi képi világa a mai napig hatással van magyar bankjegytervezésre, és ezáltal áttételesen a vizuális kultúránkra. Művészi termékenységének, hatalmas eszmei hagyatékának magas ára volt, munkája miatt tüdőbetegségét elhanyagolta. 1954-ben, 58 évesen pénzjegynyomdai munkaasztala mellett érte a halál.

Tanítványai között olyan rézmetsző grafikusokat találunk, mint Nagy Zoltán, Gál Ferenc, Vertel József, Füle Mihály. Bár az általuk fémjelzett időszakban csak Nagy Zoltán lila, Ady 500-asa jelent meg, mely szakít a korábbi szimmetrikus, két ellipszis főmotívumot tartalmazó elrendezéssel, szinte mindegyik bélyegünk metszetnyomott volt (ahogy Csehországban, Kanadában ma is az). Hihetetlen gazdag, sokszínű metszet és ofszet-metszet kombinált megoldást találunk fenti tervezők korszakában, ebben a nagyon nehéz, miniatürizált grafikai műfajban. A „Halasi Csipke” fedőfehér metszetnyomatával, a „Népművészet” sorozat a maratásos és kézimetszet technika kombinációjával megalkotott árnyalatgazdagságával a mai napig az intaglio technika világszinten elismert csúcsteljesítménye. (kép: 5.,6.,7.)

                5kepBL                       6kepBL                      7kepBL

Nagy Zoltán tanítványa, Vagyóczky Károly, már a rendszerváltás előtti két bankjegy, a zöld Bartók 1000-es és a barna Széchenyi 5000-es megtervezésével letette kézjegyét a magyar fizetőeszközök sorában, visszanyúlva a lila 500-as előtti, szimmetrikus elrendezéshez, és megalkotva az egyik legszebb bankjegy-portrét, a profilból ábrázolt Bartók Bélát.

1996-1997-ben nagy feladattal állt szemben, kompletten új technológiához, úgy, mint Simultan ofszetnyomtatás és száraz metszetmélynyomtatás, és számtalan új biztonsági elem beépítésével egy modern bankjegysort kellett terveznie. Az ekkori új sor rövid időn belüli kibocsátása igazi csapatmunka eredménye; Vagyóczky portréi mellet a hátoldali metszeteken dolgozott Pálinkás György, és sajnálatosan nemrégiben elhunyt két kiváló rézmetsző: Bojtos Károly és Lengyel György.

Az ofszet alnyomatok Csizmazia Zoltán munkái. Az 1997-es kibocsájtású 10 000-es Európában az egyik első diffrakciós hologramfóliát tartalmazó bankjegy, az 1999-es 20 000-es szintén az elsők között van a megfigyelés szögének váltakozásával színét váltó, úgynevezett OVI (Optically Variable Ink) metszetnyomattal ellátott bankjegyek között. A jelenleg is forgalomban levő sorozat mind hamisítás elleni védelem, mind esztétikai szempontból a szakma számos elismerését vívta ki.

Azonban az élet nem áll meg, a technika gyorsuló fejlődésével, az információ terjedésével számtalan, korábban modernnek hitt védelmi elem hamisítását egyre megtévesztőbb kivitelben meg tudják oldani, nem tartható a Kossuth 100-as címlet 51 éves forgalmi ideje, manapság egy-egy címlet vagy sorozat koncepcióját átlagban 10 évente megújítják.

A Magyar Nemzeti Bank elhatározta, hogy a forgalomban levő bankjegyeket védelmi és grafikai szempontból a Pénzjegynyomdával átdolgoztatja.

Az előoldali portré és a hátoldali tájkép-metszetek megtartásával, kiegészítve a digitális metszetnyomóforma-készítési technika új lehetőségeivel, számos új intaglio motívum kerül a bankjegyre; egyúttal hangsúlyosabbá téve a metszetmélynyomtatás tapinthatóságát, a technika mélységváltozó árnyalatgazdagságát.

A bankjegyek tervezője Pálinkás György, aki a futó sorozat számos hátoldali képének metszője, ezeken a bankjegyeinken a neve mellet az „SC”, mint „sculpsit”, azaz „metszette” áll. Ez a felirat az idén decemberben megjelenő, megújított sorozat első címletén a „DEL”, azaz „delineavit”, mint „tervezte” szövegre fog változni.

Az új bankó megjelenése az elődökhöz méltó továbblépés lesz a Helbing Ferenc, Horváth Endre, Nagy Zoltán és Vagyóczky Károly által kijelölt bankjegytervezői úton. Ennek a gondolatnak analógiájára, az alkalmazott technikák és védelmi elemek színvonala szintúgy tükrözni fogja a Heinrich Frigyes hagyatékán nyugvó, a Jura magyar mérnöki csapata által a legmodernebb módszerekkel, eszközökkel támogatott, pénzjegynyomdai fejlesztőmérnöki munkát.

Balikó László

Forrás: Magyar Grafika 2014. novemberi száma

Források:
Dr. Gara Miklós: Nyomdaipari Enciklopédia, Osiris ISBN 963 379 527 3
Rádóczy-Tasnádi: Magyar Papírpénzek, Danubius Kódex ISBN 963 7434 11 9
Az InfoSecura 2003.-2014. évfolyamainak különböző számai, Intergraf Brüsszel
Külön köszönet Pálinkás Györgynek a történeti részek írásánál nyújtott segítségéért és alapos kutatómunkájáért, és Péterfi Sándornak a számtalan szakmai segítségért!
Képaláírások:
1. kép: Portré rézmetszet-forma, Horváth Endre 100 Ft-os bankjegyen felhasznált Kossuth arcképe
2. kép: A rézmetsző szerszámai
3. kép: A Ganz gépgyár HAEF sorozatú metszetmélynomógépe
4. kép: KBA-Giori-De La Rue IntaglioColor 8 száraz metszetmélynomógép
5. kép: „Halasi Csipke” bélyeg, Füle Mihály és Zombory Éva munkája
6. és 7. kép: „Népművészet” bélyeg, Nagy Zoltán munkája
Képek 1.-4.: Pénzjegynyomda archív, 5.-7.: fényképezte Dobrovits Ádám